Az élet szép, becsüld meg és hozz ki belőle mindent ami boldoggá tesz…

Ez a levél reggel született. Nem az önsajnálatról szól, inkább a dolgok pozitív meglátásáról, hogy minden csak nézőpont kérdése. Ha valami színtelen fess rá színeket,a világunkat mi magunk alkotjuk irányítjuk. Ez a mi saját szabad akaratunk

Kép forrása: pixabay.com

 

Kedves Betegségem és rohamok!

12 évvel ezelőtt találkoztunk először, nagyon féltem tőled, hiszen mindenki azt mondta, hogy az életemért jöttél. Féltem rettegtem, megijedtem sírtam, mindenki esélytelennek kiáltott ki, hogy futhatok, bármerre te mindig elkísérsz és kényed kedved szerint, bármikor el veheted mindenem. A látásom, a lélegzetem a mozgásom, a memóriámat, az egész életemet. Akkor ott megtanultam a leckét, hogy éljek túl, és mi a fontos az életben. Felvettem a harcot veled, de megtanultam az évek során, hogy ne harcoljak ellened, mert a harc mindig harcot szül. Megtanultunk békében élni egymással, kihasználva minden napot, mert talán pont az a reggel a legutolsó. Mikor túlélünk valamit, vagy épp szerencsések vagyunk és kigyógyulunk valamiből. Mindent egyértelműnek hiszünk, minden napot, mintha az természetéből fakadva járna nekünk. Újra belefeledkezünk a mindennapok elvárásaiba és lassan megfeledkezünk az igazán fontos dolgokról. A pillanatokról, a szeretetről az ölelésekről és a nevetésről, a boldog beszélgetésekről. Újra csak felkelünk és megyünk olyan dolgok után, ami nem is tesz boldoggá. Olyan szerepbe kényszerítjük magunkat, amiket mások akarnak tőlünk, de a mi lelkünk teljesen mást akar. Hibát hibára halmozunk, csak hogy megfeleljünk, hogy kapjunk egy csöppnyi elismerést, szeretetet, megbecsülést. Ezért képesek vagyunk minden igazi dolgot beáldozni. Illúzióban élünk, ha ezt azt elérünk, majd boldogok leszünk. De ha elérjük ott az üresség, mert soha nem elég semmi. Kergetjük azt, ami az Isten adta jogunk a boldogság. Rosszul látunk. Még alszunk…

Minden nap a fejemben voltál vagy, téged nem lehet elfelejteni, érzem, mikor fáj, mikor lélegzet után kapkodok. Utáltalak sokáig még egy hete is, mert emlékeztettél arra, menyire múlandó vagyok. Most már elfogadlak újra, mert rádöbbentettél, mennyire szeret az Univerzum és Isten és persze te is. Igen tudom, bután hangzik, de így van. Ha te nem jeleztél volna nekem, nem tudnám, hogy baj van idebent a lelkemben újra, hogy valami nagyon kisiklott ismét. Sok mindent elfojtottam sok mindennel és sok mindenkivel kapcsolatban. Azt gondoltam, ha mindenkinek csak szeretetet adok, akkor jobb lesz, de belül a lelkem sikított, hogy ez nem a jó szeretet. A sok lelki teher alól, már nem volt más menekülés, mint TE a roham. Végre kikapcsolt minden, nyugalom és béke jött. Leestek a korlátok a megfelelések az elvárások a terhek. Csak TE és ÉN.

Ha te nem jössz, nem kezdem el másként látni újra az életet, pedig már tudhatnám, mennyire mi kellene a fontosnak lenni, hisz már pár éve társak vagyunk. Rossz, hogy vagy, de egyben áldás is. Ha te nem jössz megint, olyan életet folytatok, amiben nyomosztó dolgoknak adok helyet, és terhel. Újra megtanítottál minden percben szebbnek látni a létezést és kidobni életemből a felesleges dolgokat, terheket, életemet mérgező személyeket.

Bátra belevágni valami újba, fantasztikusba. Olyanba, amiben az igazi szeretet és öröm van. Megmutattad, amit elfelejtettem, mennyire nem egyértelmű az élet és mennyire sok felesleges dolgon aggódok, aggódunk. Hogy olykor a gyávaság és a félelmeim miatt elfelejtettem önmagam lenni. Megmutattad újra, hogy sokkal, de sokkal jobban kell örülni az életnek, megtalálni önmagunkban a saját boldogságunkat, hogy egyszer csak úgy szerethessek igazán, ahogy én tudok és akarok nem, úgy ahogy elvárják tőlem. Úgy adjak, ahogy tudok, és nem kierőszakolják tőlem.  Megmutattad nem bűn önmagamat választani mindenki előtt és, hogy ez nem önzőség sem egoizmus vagy egyéb. Megmutattad, amit Isten üzen, hogy szeretni mindenkit nem egyenlő azzal, hogy hagyjuk másoknak, amit mi nem szeretnénk. Hogy a szeretet nem más, mint mikor képesek vagyunk végre annyira szeretni önmagunkat, hogy megtanuljuk meghúzni az egészséges határainkat. És kitartani mellettük, és önmagunk mellett. Hogy szerethetem a másikat úgy is, hogy a határaim meghúzásával mindenben elfogadom őt olyannak amilyen, nem bántani, de határozottan kiállni önmagamért és békében a szívemben elengedem azt, aki már nem az utam. Hisz végre szeretem magam annyira, hogy nem hagyom másoknak, hogy bármilyen megjegyzéssel, lelkiteherrel, panaszkodással vagy bármi mással bántson, kihasználjon, vagy rám terhelje az életét úgy, hogy esélyt sem ad választani, akarom vagy nem ezt a terhet. Megtanítottál végre megbecsülni önmagam fontosságát önmagamnak. Hogy mekkora csodák születnek igy körülöttem. Olyan csodák, mikor nem félelemmel ébredek, és minden reggelt áldok, mert újra láthatom a szeretteimet, a meleg ölelésükben ébredezhetek. Mikor áldok minden pillanatot, mert a hosszú percnyi vakság után újra láthatom a színeket és ezernyi virághagyma vár, hogy elültessem, hogy tavasszal is láthassam újra az élet színes csodáit. Köszönöm, hogy segítesz a jelenléteddel újra harmóniába kerülni az élettel és önmagammal. Talán soha nem tiszteletem eléggé az életet, talán, mint mindenki másnak nekem is természetes volt. Tisztellek téged, tudom nem az elleneségem vagy, hanem a hang, ami nem jutott felszínre és te igy hoztad felszínre, hogy változtassak. Tudom, hogy nem harcolnom kell ellened, hanem megértenem mikor jössz és jelt adsz magadról, min kell változtatnom. Soha nem foglak gyűlölni sem téged sem Isten, sem a világot. Mert, ha te nem vagy továbbra is olyan úton járok, amivel ártok önmagamnak, olyan útra lépek ahol nem várhat rám más csak a halál.

Már tudom miért jöttél megbújva hirtelen, tudom mit gondoltam eddig rosszul. Újra és újra. Már tudom, mit üzensz, újra értem, hallom, tudom.

Köszönöm neked, hogy még időben jeleztél és megmentetted újra az életem!

Őszinte szeretettel…

Edina

Kép forrása: /pixabay.com

Elengedni a volt szerelmet, de hogyan?

Kép forrása : /pixabay.com

 

Sokan átestünk már a szerelem felhőtlen mámorán. Aztán valahogy mindig jön a mélyrepülés, minden, ami addig tökéletesnek tűnt, egyszer csak szilánkossá törik.

Ott állsz és nem érted, hogy lehet, hogy egy napja még lobogott a tűz köztetek és a kedvesed másnap benyögi VÉGE!

Igazából fel sem fogod mit mondott, mert, ahogy próbálod meghallani a szavait a kétségbeesésedtől már annyira dobog a szíved, hogy nem hallod a hangját, csak a fájdalmadat, ami benned lüktet. Az értetlenség lassan átissza a lelked és csak ott állsz és sírsz. Kétségbe esett köröket futsz, azt hiszed, megmentheted még ezt a kapcsolatot és észre sem veszed, hogy ez már sokkal előbb halott volt. Miért?

Mert valahol a gondolataidban ott motoszkált sokszor a kétség, hogy tényleg ő a nagy Ő?

Vagy, hogy jó vagyok neki úgy, ahogy vagyok? Olyan berögzült programok futnak bennünk, amivel nem tudunk mit kezdeni, hiszen sokat fel sem ismerünk. Ezernyi félelem tombol benned akkor is, mikor épp fülig szerelmes vagy a másikba. A saját önbizalom hiányunk és a másikban zajló hasonló belső monológ, egy olyan láthatatlan szakadék felé tolja a szerelmeseket, aminek szinte mindig szakítás lesz a vége. Kivéve, ha képesek kézen fogva fejlődni az adott kapcsolatban.

Sok esetben az egyik fél teljesen alárendelté válik a másiknak feladva önmagát. Igen feladja önmagát és kezd mássá válni, mint amibe a kezdetekben bele szeretett a másik fél. Közelében sincs más a saját személyiségének, hiszen a szerelem annyira elvakítja, és teljes mértékben megakar felelni a nagy Ő –nek.

Hát itt a gond. Elfelejtjük az énünket, mi jó és mi nem. Aztán a sok megfelelni akarás még jobban csorbítja az önbizalmunkat, egyre több hibát vétünk pusztán félelemből, hogy el ne veszítsük a másikat. Ezzel olyan rezgéseket küldünk az univerzumnak mintha, nem lennénk jók semmire. A végén ez is jön vissza.

Nos, először is tudnod kell, nem őt kell elengedni, hanem a birtoklási vágyadat azt, amit illúzióként megálmodtál vele kapcsolatban. Hiszen ő soha nem volt a tied. Hiszen nem lehetünk egymás személyes „tárgyai”. Saját függőségeinket kell elengedni, hogy a másik nélkül nem lesz jó az élet, hogy nem leszel boldog.

Az elvárások megölik a kapcsolatokat, ezekkel nem lehet élni. Akkor működik jól egy kapcsolat, ha két szabad független ember emeli, építi egymás. Nem bántja, és nem próbálja meg saját világára formázni. Aki menni akar, azt el kell engedni. Azért is, mert így szabad akaratából elmehet és vissza is térhet, ha akar. Igen, nehéz, tudom.

De van, hogy csak eddig volt utatok együtt és most már külön kell tovább fejlődni , egyszer talán újra össze hoz az ég. Akivel igazán dolgunk van az életben, része lesz még az életünknek.  Lehet, ahhoz változni kell és a szakítás épp ezt a változást idézi elő, e nélkül nem menne.

Boldogságot mindig magunkban kell keresni a másik csak hozzá tud adni, de pótolni semmi esetre sem. Hogyan pótolhatná a hiányosságainkat?  Sehogy, azt bizony nekünk kell megfejlődni.

 Hogyan lépj tovább?  

  • Nézd meg mit tanított neked a kapcsolat, mi az, amivel több lettél általa. Miért tudsz hálás lenni neki.
  • Engedd meg magadnak a fájdalmat, hagyd, hogy elfájd a veszteségedet,           de ne ess folyamatos önsajnálatba.
  • Ne gyűlöld a volt párodat, akkor sem, ha  épp úgy érzed, igazad van. Ez egy én védő mechanizmusa az embernek, rátolni a a felelősséget a másikra. Lehet, hogy 99%-  ban ő volt a hibás, és azért ment tönkre a kapcsolat, mégis most te vállalj felelősséget a TE 1%- odért. Önmagadért, azért, hogy soha többé ne legyél olyan boldogtalan, mint most. A gyűlölet pont ugyan úgy odaköt, mint a szeretet. Tehát  csak lecseréled az érzést,  szerelemről a gyűlöletre, de a kötödés akkor is megmarad. Más energiát adsz neki, de ez nem fog segíteni eltávolodni tőle. Ugyan úgy fogva tart.
  • Ne félj a változástól. Nem minden változás rossz, sőt kimondottan jó a változás.
  • Tudd, hogy megvan az elengedéshez szükséges összes eszközöd és erőd, ne csak a másiknak bocsáss meg, add azt meg magadnak is, hiszen mindenki hibázik. Akkor ott, azokban a pillanatokban, mindkettőtöktől csak ennyi tellett. Se több se kevesebb. Mindketten azt adtátok, amit tudtatok. Ne bántsd ezért se őt, se önmagad.

 

  • Ne maradj az áldozat szerepében, hidd, hogy a jelen helyzeted felkészít egy sokkal nagyon és jobb dologra és ez a lépés kellett ahhoz, hogy elérd és befejlőd.

 

  • Fogadd el a másikat olyannak amilyen. Nem akarj változtatni rajta, úgy sem tudsz. Magadon változtass azért, hogy valóban azt kapd, amit szeretnél.

 

  • Tanuld meg a gyűlöleted, haragod, bánatod energiáinak hajtó erőit építésre használni, és építs egy jobb erősebb életet magadnak. Ne pazarold az energiádat fölösleges körökre.

 

  • Légy tudatában annak, hogy tudatosan vagy tudat alatt, igen is részt vettél abban a folyamatban, hogy a kapcsolat idáig jutott. Mindegy ki szakított kivel. A lényeg, hogy meg lásd azt, neked milyen részed volt a szakításban. Vállald a saját felelősségedet.

 

  • Fordítsd a figyelmed önmagadra, mi az, amit átruháztál a másikra. pl. Mindig csak rá figyeltél, magadra soha. Nem vetted észre a jeleket mikor ő semmibe vett. stb…
  • Nézd meg mivel lett több az életed mert ő már nincs benne. Pl: nem zsarol senki érzelmileg, nem korlátoznak semmiben, szabadabban élhetsz stb..

 

  • Vedd vissza a saját életed feletti irányítást. Növeld az önbizalmad…

Minden érted és nem ellened történik! Olyan üzenetek ezek, amit testi -lelki szinten meg kell tapasztalnunk.

Ha elakadtál az  utadon, keress bátran..

A tükröm vagy, én a tied, nézz meg jól…

 

A élet minden nap elénk tolja a tükröket. Haragszunk, utálkozunk, minősítünk és bántunk. Közben észre sem vesszük, hogy mind ezt önmagunkkal tesszük. Minden amit más megmutat bennünk akaratlanul is benne látjuk és dühít, idegesít. Az életemben sok tükröt kaptam, az utolsó tükör volt talán a legfájdalmasabb. A lelkem apró szilánkokká tőrt, és azt hittem soha nem tudok ebből felállni. Mikor benne vagyunk a saját drámáinkba, hatalmi harcainkban, sokkal könnyebb másokra mutogatni, és meglátni a hibáikat, minthogy elgondolkoznánk azon, vajon mit akar mutatni nekem a dühöm a fájdalmam, miért vagyok ilyen másokkal, és elindulnék szétnézni befelé. Mi az ÉN  hibám. A valódi okok mindig bennünk keresendőek. Soha, de soha nem másban. Mindenki fél belátni a hibáit, azt ,hogy nem tökéletes, hogy vannak tanulni való dolgai még. Önmagunkkal szembe nézni a legfélelmetesebb dolog, de mégis tudni kell, ha ezt megtesszük, építeni és nem rombolni fog.

Másokra mutogatás mindig azt jelenti, hogy nem akarunk szembenézni önmagunkkal és azzal, amivel tulajdonképpen nekünk lenne dolgunk. Ezt nevezik kivetítések. Eltolunk minden jót magunktól, pedig csak meg kellene látnunk a tükreinkben azt mit kell megfejlődnünk. Ha ezt egyszer is beismerjük, elkezdődik a tudatos út. Ezek a tükrök fájnak, sokszor nem is kicsit, de tudni kell, minden értünk és nem ellenünk történik.

Na jó tudom, most azt mondod baromság, pedig hidd el nem. Rengeteg  fájdalmat, problémát és tulajdonságot mutatnak ezek a tükrök. Mikor fáj és bánt, akkor épp nem vagy kész szembenézni, megharcolni saját önvalód árnyoldalaival. A tükör a mi tanító mesterünk, ne utáld azt aki megmutatja milyen vagy, fogadd el, köszönd meg az égnek, hogy kaptál lehetőséget meglátni a hibáidat és változtatni a dolgaidon az életeden, mert így biztos egy jobb életet fogsz élni. Letéve a rossz programokat, félelmeket.

Dalai Láma – A Tükör törvényei:

1. Minden, amit a másikban kritizálok, ami ellen harcolok, az bennem van.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, és azt sértőnek találom, az nincs feldolgozva bennem.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, és ha ez engem nem sért, akkor az az ő feldolgozatlan problémájuk, tökéletlenségük, melyet rám vetítenek, mert nem tudnak szembenézni vele önmagukban.

4. Minden, amit én a másikban szeretek, az bennem is megvan; magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

Ha tetszett oszt meg bátran..folytatása következik tarts velem az úton ..:)